RIHANNA:
David Guetta: Who’s That Chick | Rihanna és David Guetta közös dala többféle feldolgozásban a lemezlovas új albumán. A tudatalattimba már beszivárogtak a dallamai David Guetta és Rihanna új számának, a Who’s That Chick-nek,de tudatosan, rákoncentrálva most hallgattam meg először a dalt. Lüktetős, energikus, fülbemászó, dúdolható, de mégsem elcsépelt, úgyhogy lelkesen játszottam le a legfrissebb David Guetta korongon hallható öt másik verziót is.
A 2010. novemberében megjelent Who’s That Chick albumon, amely David Guetta és Rihanna közös „gyermeke”, a zenecsatornákon játszott címadó szám mellett öt további dal található. Mindegyik a hipp - hopp híressé vált dal egy-egy változata különböző stílusokban testet öltve. Az Afrojack-Dub nevű variáció első taktusainál először azt hittem, valami technikai malőr következtében hallatszanak akadozva a hangok, de rögtön élvezhető ütemekre váltott a dj. Bár kicsit nekem kaotikusan csaptak egymásba a különböző dallamok, lábfejem és fejem is automatikusan elkezdett mozogni a zene ritmusára. Ezután a tüctücösen indító Afrojack-Remix nevet kapó verzió elektronikus klubzenék hangulatát idézve vezette be az alapdallamokat, így kellemes semleges, hallgatható termék született a dalból. A soron következő szám, amely a FMIM (F*ck Me I’m Famous)-Dub és Remix nevet viseli, technós hangzásával kedves, de felejthető változatot jelent számomra, azért persze tartaléknak ez is jó lesz, ha már esetleg unnám az eredeti dalt.
A kedvencem viszont a korong végighallgatása után is az a dal maradt, amely már a slágerlistákat hódítgatja megjelenése óta. Értékelendő viszont, hogy ennyiféle stílusban dolgozták fel ezt a számot, mindegyiket színvonalasan kivitelezve. Tulajdonképpen bármelyik szól is a hangfalaimból, mindegyik rögtön meghozza a party hangulatomat. Nektek is jó bulizást rá, akár otthon, akár szórakozóhelyen találkoztok David Guetta és Rihanna közös dalával!
A popcsillag új lakótársa Nicki Minaj lesz - hát ennyire összebariztak a Fly klipforgatásán!
A két híresség megtalálta a közös nevezőt, és már a Twittert is telecsicseregték ezzel a témával.
"Csak abban az esetben laknék vele együtt, ha ez megdobná a lemezeladásaimat!"
- jegyezte meg viccesen Nicki, majd hozzátette, hogy ideje lenne, ha Rihanna végre megtanulná hibátlanul leírni a nevét.
Hogy Nicki barbadosi barátnője segít-e neki nagyobb sikereket elérni, nem tudjuk megjósolni, az viszont tény, hogy Rihanna What's My Name című dalával történelmet írt: ő az első női előadó, aki öt egymást követő évben képes volt az angol slágerlista élére kerülnie!
A karibi pop-pacsirtának elege lett abból, hogy mások mondják meg, mi a frankó. Végre.
Az énekesnő rájött, hogy a mai trend már nem az, hogy jól megfizetett profi szakemberek tartsák a kapcsolatot rajongóival - helyette.
"Mostantól enyém a Twitter oldalam, szóval nem lesz több béna kiadói tweet! Mizu, arcok?"
- kezdte a twittelést, és ezzel csatlakozott Kanye Westhez és 50 Centhez, akik az utóbbi hetekben kattantak rá a mikroblogolásra.
Fifty olyannyira, hogy szinte le sem rakja a Blackberryjét, még vezetés közben is írogat.
Katy Perry örömmel üdvözölte Rihannát, és biztatta, hogy csiviteljen sokat.
Hurrá! :)
Rihanna sem úszta meg, és belőle is viaszbaba készült...
Az énekesnő viaszmása a Washington D.C.-ben található Madame Tussaud múzeumban látható. Maga RiRi is ellátogatott, hogy megnézze, milyen lett a szobor, és úgy tűnik nagyon is tetszik neki, mert a Twitteren keresztül megosztott egy képet, amin éppen puszit készül adni képmása arcára.
Nekünk is tetszik, teljesen olyan, mint Rihanna (pedig a készítők nem mindig találják el a dolgot, Robert Pattinson például felismerhetetlen...)
Ti kiről szeretnétek, hogy szobor készüljön?
A 22 éves barbadosi szupersztár Only Girl (In The World) című dala megállíthatatlanul terjed a neten - itt is meghallgathatod!
Rihanna Ryan Seacrest showjában mutatta be következő albuma első, erősen slágergyanús számát, és ahogyan arra számítani lehetett, azonnal tele lett vele a net - bár a kiadó sorra tiltja le a YouTube-ra felpakolt kalózverziókat.
Már az is biztos, hogy a nagylemez az igencsak beszédes "Loud!" címet kapja, és a popsztár szerint ehhez mérten ultra-táncolható, őrülten szexis dalokkal pakolják tele. A megjelenést november 2-re ígérik.
Csekkold a dalt, és írd meg, hogy bejön-e!
Az október 1-én Budapesten koncertező sztár hamarosan oltár elé áll kedvesével, de előtte még bulizott egy nagyot - Rihannával!
Bennfentesek szerint Rihanna szervezte Katy lánybúcsúját, amelynek csúcspontja a Las Vegas-i MGM Grand Hotel Casino-ban látható Cirque du Soleil előadásának megtekintése volt. A show után mindketten bemehettek a színfalak mögé, és személyesen gratulálhattak a fellépő artistáknak.
"Már most feliratkozok a májtranszplantációs listára!"
- twittelte Katy kicsivel később, amiből arra következtetünk, hogy a műsor után bevetették magukat az éjszakába, és nem kevés alkohol elpusztításával búcsúztak a popsztár "szabadságától"!
Bemutatta végre új albumának borítóját Rihanna. A Loud november 16-án kerül a boltok polcaira, és szerintünk elég szexire sikeredett. :)
A első kislemeze, az Only Girl (In The World) már a Hot 100 harmadik pozícióját erősíti, Ausztráliában, Új Zélandon, Kanadában és Norvégiában pedig máris az első helyre kúszott. Második kislemezeként a What’s My Name dalt üdvözölhetjük a listákon, amihez már klip is készült New Yorkban - mondja Riri.
A popsztár egyszerűen képtelen kikapcsolni, mert folyton a karrierén, és a tervein agyal.
A barátai aggódnak Rihannáért, mert hihetetlenül keveset pihen, van, hogy csak néhány órát alszik, mert amint elkezd dolgozni egy új dalon, annak minden részletét kidolgozza fejben, és még a "körítést" is kitalálja, a lemezborítón és a klipen át egészen a promóciós kampány stílusáig.
"A lelkesedés lesz a vesztem, tudom, de nem bírok leállni. Ha egyszer jön az ihlet, a végsőkig hajtok, hogy minden tökéletes legyen. Még azt is alaposan megtervezem, hogyan adom majd elő a dalt a koncertjeim során! Az ismerőseim szerint el kellene mennem orvoshoz, mert nem normális, hogy éjjelente, az ágyban fekve is ötleteket gyártok!"
- mesélte. Rihanna új, Loud című albumán - a popcsillag ígérete szerint - egyáltalán nem lesznek "töltelék-nóták", mert ő is utálja, amikor egy-egy lemeznél át kell ugrania dalokat, mert azok egyértelműen gyengébbek, és csak helykitöltőnek kerültek a korongra.
A Loud megjelenését novemberre ígérik.
A karibi pop-pacsirta vadonat új videóját, amely a hamarosan megjelenő Loud! album Only Girl in the World című számához készült, a hajához színezték...
Ahogy azt mi is rögtön megírtuk, Katy Perry és Russell Brand a hétvégén örökre összekötötte egymással életét a messzi Indiában, ám mint kiderült, Rihanna nem volt jelen a lagzin.
Vajon hogy lehetséges az, hogy Rihanna még leánybúcsút is tartott legjobb barátnője számára, a ceremónián azonban mégsem vett részt? Többen is megdöbbentek a furcsa helyzeten, ám Rihanna végre tisztázta magát:
"Természetesen Katy továbbra is az egyik legjobb barátnőm, szó sincs arról, hogy összevesztünk vagy féltékeny lennék rá. Egyszerűen arról van szó, hogy épp az albumom utolsó simításait végezzük, és szükség volt egy menedzserváltásra is... tehát most nem szakadhattam ki napokra a munkafolyamatból egy indiai út kedvéért. Ilyenkor minden perc számít. De lékekben Katyvel és Russell-lel voltam a nagy napon..."
- mondta Riri a US magazinnak. Hiába, a siker áldozatokkal jár!
Rihanna szerint szüksége volt arra, hogy expasija neki essen, különben sosem szakított volna vele.
Az énekesnő szerint Isten keze volt a dologban; úgy gondolja, hogy ezzel rázta őt fel, hogy tudatosuljon benne, hogy a kapcsolatuknak véget kell vetni.
"Isten útjai kifürkészhetetlenek, és néha, amikor történik veled valami, csak arra tudsz gondolni, hogy mivel érdemelted meg. De szükségem volt arra, hogy felnyissák a szememet, és Isten pontosan ezt tette"
- nyilatkozta Riri egy magazinnak.
A sztár beismerte, hogy nagyon nehéz volt rászánnia magát a szakításra, de amióta Brown nincs az életében, boldogabb, mint valaha.
"Emlékszem, egy New York-i hotelszobában voltam. Felébredtem, és tudtam, hogy túl vagyok rajta. Egy új nap volt, máshogyan éreztem magam, mint azelőtt. Végre újra tudtam mosolyogni, és nem csak a látszat kedvéért."
Örülünk, hogy Rihannának nem okozott maradandó sebeket Chris Brown brutalitása. Csak így tovább!
Az énekesnő táncosai kajacsatával fejezték be a showbeli fellépést, komoly fejfájást okozva ezzel a stábnak.
A popsztár szombat este lépett színpadra az X Factor brit adásában, és az egyik színpadi díszletük egy asztal volt, tele édességekkel. A dal közben a táncosok rástartoltak a cukorkákra, és sütikre, majd dobálkozni kezdtek velük, így a rendező kénytelen volt egy reklámblokkal megszakítani a műsort, hogy ezalatt villámgyorsan rendet rakhassanak.
A nyolcvanas évek egyik nagy popsztárja, Sinitta a nézőtéren ülve twittelte:
"Mindent torta, krém, és süti borít. Most csúszkálnak rajta, és próbálják időben feltakarítani. Mindössze egy percük van! Nem hiszem, hogy sikerülni fog!"
Szerencsére tévedett: a takarítószemélyzet tökéletes munkát végzett, és a show folytatódott, mintha semmi sem történt volna.
A popsztár és a rock-isten is ott lesz a vasárnapi MTV Europe Music Awardson!
Vasárnap Madridra figyel az egész világ, ekkor kerül ugyanis megrendezésre az MTV Europe Music Awards gála. Az eddig bejelentett nevek mellett újabb világsztárokkal bővült a lista, ugyanis Rihanna és Slash is részt vesznek a nem mindennapi eseményen.
Az MTV EMA két új nagyágyúja nem más, mint a barbadosi szépség Rihanna és a gitárvirtuóz Slash, a Guns’n Roses egykori tagja. Az énekesnő különleges show-val készül november 7-ére, a legendás gitáros pedig díjátadóként tűnik fel, elhozva a hamisítatlan rock & roll életérzést. A meglepetéseknek azonban még nincs vége, hiszen a hatalmas showt Shakira, Dizzee Rascal és a Gossip Girl sztárja, Taylor Momsen sem hagyja ki, és beszállnak a buliba. A brit rap fenegyereke és a latin díva együtt lépnek színpadra egy különleges, a díjátadón debütáló előadással, míg a tinisztár a bandájával táncoltatja meg a közönséget.
A mozikban új filmjükkel már hatalmas sikert arató Jackass tagjai, Johnny Knoxville-lel és Bam Margerával az élen szintén Madridba látogatnak november 7-én, ráadásul egy szupertitkos meglepetéssel is készülnek a gálára. Lehet, hogy bevásárlókocsin száguldanak a színpadra vagy élő bokszzsáknak használják valamelyiküket, egyelőre nem tudni, de egy biztos, tényleg valami eszement nagy durranás lesz.
A madridi MTV EMA díjátadót, ahol Eva Longoria vezetésével olyan további előadók gondoskodnak a hangulatról, mint Katy Perry, Ke$ha, Kid Rock, Kings of Leon, Linkin Park, B.o.B & Hayley Williams, Plan B, Miley Cyrus és a Thirty Seconds to Mars élőben közvetíti az MTV november 7-én 21 órától.
A barbadosi pophercegnő What's My Name című dala máris vezeti az amerikai slágerlistát!
A Philip Andelman által rendezett videó csak most debütált, ám a dal a segítsége nélkül is a csúcsig jutott: ezzel Rihanna már nyolcadik alkalommal mondhatja el magáról, hogy a Billboard első helyéig tudott kapaszkodni!
Neked bejön a klip?
...na jó, igazából csak haverok, és a minap összeültek dumálgatni kicsit egy étterem homályában, ahol JB megmutatta izmos hasát Ririnek...
...akárhogy is, cukik együtt, na. Rihanna otthon azonnal megosztotta tapasztalatait a Twitteren:
"Wow, Justin Bieber megmutatta a hasát az étteremben! Totál izmos! Szexi, lol"
- majd persze rádöbbent arra, hogy kicsit pedofilnak tűnik a bejegyzés, ezért aztán kiegészítette mondandóját:
"Kérem a Bieber-hívőket, ne nyírjanak ki..."
A baráti találkát mindenesetre Mr Bieber is élvezte, ő ugyanis az új albummal kapcsolatos gratulációk mellett egy Rihannával közös képet is posztolt a Twitteren:
Ririről most az Interview magazin jóvoltából készültek csodaszép képek, de persze már érdekessége is van ennek a beszélgetésnek.
Az interjút a barbadosi énekesnővel ugyanis nem más, mint Kanye West készítette! A csodaszép képeket megnézheted itt!
Első blikkre azt gondolnánk, hogy Susan Boyle és Riri nem éppen rokonlelkek, emellett pedig zenéjük és küllemük sem hasonlít. Ez persze nem lehet akadály, ha művészetről van szó.
Susan Boyle nemrég különös vágyálmával rukkolt elő:
"Nem tudom, jó vagyok-e r&b-ben, mert még sosem próbáltam. Viszont tudjátok mit? Kíváncsi lennék rá. Rihannával például nagyon mások vagyunk, de ha egyszer összejönne egy közös produkció, átvedlenék r&b énekesnővé és lilára festetném a hajamat..."
- magyarázta Susan. Közben az is kiderült, hogy Riri sem zárkózik el a duett lehetőségétől, mivel kimondottan bírja Susan hangját és tehetségét.
"A másik duett-álmom Paul McCartney. A Beatles még most is legenda. Paullal énekelni olyan mély spirituális élmény volna számomra, mint a pápával találkozni. Ő az egyik példaképem, bár egy napon olyan kaliberű művész lehetnék, mint ő! De addig még sokat kell dolgoznom"
-tette hozzá a nem épp mindennapi karriert befutott énekesnő.
A popsztár egy interjúban kifejtette, hogy elege van azokból, akik kritizálják azért, mert túl szexi.
Riri a brit GQ magazinnak árulta el, hogy mit gondol az őt kritizálókról.
"Sok ember szerint túl szexi vagyok. Valamiért zavarja őket; talán azért, mert a nők nem szeretik, ha más nők jobban néznek ki náluk. Nem beképzelt akarok lenni, egyszerűen ez a helyzet.
Mindig lesz valaki, akinek nem tetszik, hogy mit csinálok: hogy hogyan öltözködöm, hogyan viselkedem, vagy hová megyek. Baromság az egész. Egy 22 éves nő vagyok, úgy élem az életem, ahogyan én akarom. És igen, ha olyanom van, akkor elmegyek egy klubba partizni.
Az emberek annyira álszentek. Alig várják, hogy beszólhassanak nekem, pedig igazából saját magukkal van bajuk. Ha belenéznének a tükörbe, rájönnének, hogy nem az zavarja őket, hogy én milyen vagyok, hanem az, hogy ők nem."
Az énekesnő azt is elmondta, hogy akármennyire is szidják őt, sosem fog változtatni a stílusán csak azért, hogy másoknak megfeleljen.
"Igen, sokszor megyek bulizni; egyszer a hátsóm lóg ki, egyszer a melleimet mutogatom... Értem én, hogy ez másokat zavarhat. De engem boldoggá tesz az életem, úgyhogy nem fogok változtatni rajta senki kedvéért sem."
Kemény szavak, de van bennük igazság. Az emberek alapvetően imádnak másokat szidni - főleg ha azok jobbak náluk.
Meglepő nyilatkozatot tett a barbadosi popsztár: hiába kalapálta őt el a pasija, mégis újra kibékült vele!
Az óriási nyilvánosságot kapott sztorinak nem lett vége 2009 februárjában: ugyan Rihannát csúnyán helybenhagyta Chris Brown, és az énekesnő úgy döntött, nem hallgatja el a történteket, utána mégis összejöttek, igaz, csak egy rövid időre.
"Gyerekkoromban végignéztem, ahogy az anyámmal is hasonló dolgok történnek, és megfogadtam, én sohasem fogom hagyni, hogy bántsanak. Most, hogy belegondolok, dühös vagyok magamra, amiért nem vettem észre, hogy mégis belecsúsztam. Nem tudtam objektíven gondolkodni"
- mesélte a sztár a GQ magazinnak, majd azt is hozzátette, hogy tudja, mindenki azt hiszi, hogy ő egy álomvilágban él, ahol minden tökéletesen alakul, és ez durván rányomja a bélyegét arra, ahogyan a problémáit kezeli.
"Nem vagyok az az ember, aki szereti, ha sajnálják, sőt! Nem szeretném, ha úgy emlékeznének rám, hogy én vagyok az a csaj, aki ezeken a borzalmakon átment. Nagyon büszke nő vagyok, és inkább falakat építek magam köré, hogy ne lássák a könnyeimet. Sokszor annyira jól sikerül, hogy már-már magamnak is elhiszem, hogy nem érdekel, ha bántanak!"
Ez azért elég kemény...
Új kihívás, új stresszhelyzet: vajon hogy áll majd helyt a barbadosi szupersztár színésznőként?
Közeleg a Battleship című sci-fi akciófilm forgatásának kezdete, és a női főszereplő, Rihanna egyre idegesebb emiatt. Egyrészt attól fél, hátha utálja majd az egészet, másfelől szorong, amiért egy akkora színészóriás oldalán kell játszania, mint Liam Neeson.
"A meghallgatást élveztem, de tudom, hogy maga a forgatás egészen más, afféle nagyüzem, ahol mindenki nyüzsög. Mi lesz, ha menet közben elmegy a kedvem az egésztől? A stúdiómunka végül is nyugis dolog, én vagyok meg a mikrofon, egy koncertnek pedig akkora lendülete van, hogy magával ragad, nem érek rá közben parázni. Most attól félek, ha elkezdek játszani és közben ötvenen bámulnak rám, leblokkolok, arról nem is szólva, mit fog szólni Liam, hogy nincs semmilyen színészi tapasztalatom!"
– nyilatkozta az énekesnő.
A Battleship sztorijáról egyelőre csak annyit tudni, hogy egy csatahajóraj idegen lényekkel találkozik az óceán közepén, és ebből bizonyos gondok keletkeznek. A film bemutatóját 2012 májusára tervezik.
Már hivatalos: az énekesnőhöz közel álló források is megerősítették, miszerint RiRinek elege lett a baseballjátékossal folytatott viszonyából, s nagyjából egy év együttjárás után úgy gondolta, ideje véget vetni a viszonyuknak.
"Az utóbbi pár hétben történhetett minden, Rihanna egyszerűen már nem érezte azt, amit eleinte. Sosem volt túl komoly a kapcsolatuk, inkább csak arról szólt, hogy jól érezzék magukat együtt és amikor ennek vége lett, úgy vélték, nem érdemes tovább kitartaniuk egymás mellett."
-állítja az énekesnő ismerőse.
Hm, hát, szívás, ha egy kapcsolat pont az ünnepek alatt megy tönkre, de még mindig jobb, mintha csak gyötörnék egymást...
A popsztár egy raklapnyi ajándékkal lepte meg édesapját, akivel 2009-ben romlott meg a viszonya.
Rihanna akkor veszett össze az apjával, amikor az a megkérdezése nélkül nyilatkozott a Chris Brown ügyről. A művésznő ráadásul vércikinek találta a papa viselkedését a világ körüli turné néhány állomásán - ő ugyanis gyakran részegre itta magát, és egy ilyen alkalom után Rihanna a hotelből egyenesen a reptérre, majd onnan hazavitette őt.
"Kislány kora óta utálta, ha ittam, mégis meglepett, hogy ennyire határozottan lépett fel!"
- nyilatkozta Ronald Fenty, majd hozzátette: a mosolyszünetnek karácsonykor vége lett, lánya ugyanis hazatért, és együtt ünnepeltek.
Hurrá! :)
Igazi sztárfrizuval tűnt fel a minap Rihanna: már csak azért is abszolút celebbarát a rőzse, mert talán még saját anyja sem ismerné fel így.
A 22 éves sztár a hollywoodi Las Palmas klubban hatalmas, ultrabrutál afrofrizurával jelent meg, ami majd fél arcát elrejtette. Persze nem csak bulizni hordja a boglyas hajkoronát a sztár, hanem ez a paróka szerepelt legújabb, S&M című számának klipjében is. Nem egy hagyományos frizu, az egyszer biztos. Ti mit gondoltok?